JOTA-JOTI: közös tudnivalók

Néhány gondolat a rendezvényeken való részvételhez.

Ne egyedül, hanem őrssel, rajjal, csapattal. “Egy cserkész nem cserkész, hanem Robinson” – márpedig a JOTA-JOTI cserkészrendezvény. Egyedül ráadásul elég unalmas ülni a gép mellett. Közösen ellenben buli – és nem utolsó sorban nevelési alkalom.

Készüljünk fel! (Mint minden cserkészprogramra.)

How to be prepared – avagy hogyan érdemes kicsit felkészülni:

  • Technikai szempontból: olvassuk el az elolvasnivalókat (lásd a képernyő jobb oldalán lévő linkeket), töltsük le, telepítsük és lehetőleg próbáljuk ki a megfelelő szoftvereket, ha több számítógépet használunk, találjuk ki, hogyan tudjuk mindegyiket az internetre kötni. Ha a JOTA-n (is) részt veszünk, akkor idejében keressünk egy lelkes és vállalkozó szellemű rádióamatőrt! (Ebben szívesen segít a magyar JOTA-koordinátor.)
  • Regisztráljuk őrsünk/rajunk/csapatunk a közösségi oldalon! (Az adatbázis 2010. szeptember 1-jén nyílik meg.) Ha már itt vagyunk, körül is nézhetünk: világszerte a sokezer közül melyik cserkészcsapatokkal szeretnénk felvenni majd a kapcsolatot október 16-17-én.
  • Érdemes szerezni egy világtérképet, amit a hétvégén kiakaszthatunk a falra, bejelölve, hogy mely országokból léptünk kapcsolatba cserkészekkel.
  • Cserkészvezetőként / nevelőként gondolkodjunk el a hétvége lehetséges pedagógiai tartalmáról.Képzés lehet: nemzetközi cserkészet (magyar cserkészszövetségek, WOSM, WAGGGS etc.), idegen nyelv (elsősorban az angol, de kisebb mértékben szinte bármelyik másik is), technikai ismeretek, földrajzi ismeretek, fényképezés (az esemény megörökítésével).Nevelési téma lehet: magyarországi / kárpát-medencei / nemzetközi cserkésztestvériség, tolerancia (annak megtapasztalása, hogy máshol sokmindent másként csinálnak, de ez nem feltétlenül jobb / rosszabb mint az általunk megszokott), „egyre nagyobb közösséghez tartozás” (a csecsemő az édesanyjához, a kisgyermek a családjához, idősebb korban iskolai és egyéb közösségeihez, országához, nemzetéhez, Európához – végül az emberiséghez…).
  • A rendezvény remek PR-alkalom, tehát érdemes értesíteni a helyi nyomtatott / elektronikus sajtót.

Magán az eseményen pedig igyekezzünk cserkészegyenruhában lenni, és egy-két fényképet is készíteni!

Utómunkálatok

Ilyenek is vannak. Október vége – november eleje táján a nemzeti koordinátorok megkérnek minden résztvevőt, hogy készítsenek egy rövid összefoglalót arról, mit is tettek a JOTA-JOTI során. Ez feltehetően egy webes űrlap formáját fogja ölteni. A két koordinátor összesíti a résztvevők jelentéseit, és ebből elkészíti a magyarországi jelentést, amelyet továbbít Genfbe. A különféle országokból beérkező jelentésekből aztán a Cserkész Világiroda elkészíti az egész világra kiterjedő JOTA-JOTI-beszámolót. A tavalyi megtekinthető itt (PDF, 43 MB).